A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmvágás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmvágás. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 11., vasárnap

Mit várhatunk az Adobe CS5 csomagtól?

A szoftverek nagy hátránya, hogy használatuk közben nem kopnak el, nem fogynak, legfeljebb aktualitásukat vesztik ha a háttéripar fejlődik vagy átalakul. Ebben a környezetben kell időnként, lehetőleg évente megújítani egy-egy komplett csomagot de akár operációs rendszert is. Ez csak újdonságokkal lehetséges, de ha a háttéripar fejlődése nem ennyire gyors, az igények is lassan alakulnak át. Mit várhatunk ebben a helyzetben az új, hamarosan megjelenő Adobe CS5 csomagtól?


Fotó

A csomag fő alkotóeleme kétségtelenül a Photoshop. A Photoshop megújulásáról igen sok videó keringett már jóval a megjelenés előtt, ezekről nem akarok most hosszasan beszélni. A Photoshop fejlődését két tényező inspirálja: a digitális fényképezés térhódítása, és hogy talán ez a műfaj gyorsabban fejlődik és alakul mint a nyomdaipar egésze, valamint a fotósok részéről nem tapasztalható olyan mértékű technológiai konzervatívizmus mint a nyomdai technológiák terén. A fényképezőgépek sokfélék, kategóriájuk és működési elvük, hibáik, előnyeik javítására, kihasználására sokféle funkciót kell biztosítani. Zajszűrés, objektívhibák, a fotó egyéb (körülményekből vagy hozzánemértésből származó) hibáinak könnyed, lehetőleg automatikus javítása. A Photoshopnak kétféle felhasználó, a hobbysta és a szakmailag magasan képzett felhasználók bázisának is korrekt eszközöket kell nyújtania egyidőben.

A Photoshoppos munka funkcionálisan legnagyobb "problémája" kétség kívül a szelekció készítése. A szelekciókkal való munka a korai verziók QuickMask módszerétől sokat fejlődött, ma már van pixeles layer mask és vektoros is. Ez a terület fejlődhetne úgy, hogy a layerhez ne csak egy pixel illetve egy vektor mask tartozhasson, és ha több tartozik, a képhez való lockolásukat és egymáshoz való viszonyukat, összeadott/kivont/stb állapotukat is be lehessen állítani. A több pixelmask egyidejű alkalmazása más felületen ugyan, de jó szolgálatot tesz a Lightroom programban. Fejlődhetne továbbá ez a terület úgy, hogy egy bizonyos layer mask egy másik layerhez kapcsolhatóan mozogjon. Ez keresztbe maszkolt layereknél nagy segítség lenne.

A Photoshop sikerét szinte biztosítja a CS4-ben elég esetlenre sikeredett megújított Content-Aware funkciók sora. Ezeket lehetne még kihasználni a szelekció készítésének könnyítésére. Már létezik arcfelismerés, a képen a program automatán felismerhetné a tárgyakat, és automatán felajánlhatná azok szelekcióját körvonalként. A videókon bemutatott xxx-Aware módszerek leginkább retusálási célokat szolgálnak, szelekció készítésére nem igazán alkalmasak. Az automata ...-aware és esetleges automata tárgyfelismerő funkciókhoz olyan könnyítéseket kellene kötni, amelyek egy laza szabadkézi szelekció paraméterezhető pontosítására képesek. Ez a CS4 Content Aware funkciójából (is) nagyon hiányzott.

A másik fontos inspiráció a program fejlődésében a fotóretusálást érinti. Nem tudom eldönteni mekkora a jelentősége az Apple-Adobe Flash körüli vitájának, de tegyük fel hogy presztízskérdés az Adobe számára megvédeni a Flash-t. Bár a Flash jelentősége meg sem közelíti a Photoshop jelentőségét, az Adobe azzal tud visszavágni, hogy a Photoshoppot fotóretusálás szempontjából jobbá teszi mint az Apple Aperture programja. Erre minden esélye meg is van, amennyiben az Aware funkciók sora jól használható lesz. Az Adobe az Aperture konkurenciájaként valószínű nagyobb problémát tud okozni az Apple-nak, mint az Apple az Adobe-nak azzal hogy a mobil eszközökön nem engedélyezi a Flash tartalmakat. Az Adobe számára van még egy front ezen a téren, a Lightroom jelentős fejlesztése.

A fotózás területén lehet még bőven találni apró fejlesztési lehetőségeket, mint a legnépszerűbb külső pluginek programba építése, a HDR és Panorama funkciók tökéletesítése, jobb webgaléria, katalógus funkció, sok layer esetén jobb erőforrás-kezelés.


Nyomdai szövegtördelés

Nézzük a tördelést A csomag egyik legteljesebb, legtökéletesebb programja az Indesign, valamint a programhoz kapcsolódó háttéripar nem, vagy igen lassan fejlődik (talán ennek is köszönheti az Indesign hogy szinte maradéktalanul használható minden igényre évek óta). A nyomdai funkciókhoz kapcsolható designerek egyfajta konzervatívnak mondható szabályrendszerhez vannak kötve, és míg a digitális fényképezés napjainkban fejlődik és alakul, addig a szövegtördelés nyomdai háttéripara nem. Az Indesign leggyengébb pontja a tartalomjegyzék készítés. Ezt a modult egyszerűen olyanná kéne tenni mint az a néhai PageMaker-ben volt, de minimum a szintekhez kéne kötni a TOC stílusokat. Ezen kívül lehetne még apróságokkal kedveskedni, mint pl. több oldaltükörméret egy dokumentumban, jobb QuarkXpress kompatibilitás, de ezekre nem hiszem hogy túl nagy igény lenne, mint pl. a táblázaton belüli alapműveletek is lehetséges újításként szóba jöhetnének, de ezek jelentősége igen csekély.

Kétségtelen, hogy az Indesign fő fejlődési vonala a nyomdai szempontok kiszolgálása helyett továbbra is a web tartalmak, HTML/Flash támogatása valamint teljesebb PDF-be ágyazható multimédiás és űrlapkészítési funkciók lesznek, de kérdés, hogy mivel mind a kettőre van rendes program a csomagban, ennek a felhasználók szempontjából mekkora a jelentősége. Annak ellenére hogy az elektronikus tartalmak (e-book, web, multimédia) egyfajta fejlődő iparág, ellentétben a hagyományos nyomtatott anyagok iparágával, ez a fejlődési irány és ennek haszna erősen kétséges előttem az Indesign program esetében.


Grafika

A grafikai funkció programja, az Illustrator hasonló helyzetben van mint az Indesign, a háttéripar nem fejlődik, és jelenlegi szintje teljesen megfelel a szakmának. Egy dologban szinte hibajavítás szintű változást várok, a vektoros objektumokon alkalmazható fotós effektek (Blur, Shadow, ...) felbontása nem megfelelő, konkrétan 50 lpi. Ezen sajnos a Transparency Flattener sem segít mert az nem ezt állítja. Ha már engedélyezve van ez a funkció, állítható, vagy a kimenet készítésekor újraszámolva kéne alkalmazni.

Ebben az esetben is Flash és webtaratalom támogatásának fejlődése várható, ez a hagyományos nyomdai grafikában utazókat nem fogja nagyon érdekelni.


Multimédia

A multimédiás csomagban a Premiere olyan mint a nyomdai csomagban a Photoshop. A Premiere CS4-es verziójában megkezdett hangfelismerő modulban annyi lehetőség van, hogy a sebességét nagyságrendekkel meg kell növelni, és több nyelvre is el kéne készíteni. Nem világos a felhasználók ezt a funkciót mennyire szerették korábban, de szerintem semennyire, így lehet ez nem fog változni az 5-ös verzióban. A filmvágásban, mint a fotózásban is, a nyersanyagokkal való natív kompatibilitás, a kamerák hibáinak korrekciója eleve fejlődésért kiált, és ez a tendencia valószínűleg ebben a verzióban is fellelhető lesz. A Premiere egyik látványosan gyenge pontja a stabilitás és az erőforrás-kezelés. Ha a stabilitás javul, és kevesebb erőforrás mellett is akadás mentesen tud vágni, valamint az exportálás közben képesek lesznek más programok is futni, már örülhetünk, bár ezeket a Sony Vegas ismeretében szinte hibajavításnak is tekinthetjük. Ugyancsak üdvözlendő újítás lenne, ha az export során automatán nem csak többféle formátumban, hanem a töréspontokon automatán szétvágva lehetne exportálni rövidebb részekre egy hosszabb anyagot.

Még a multimédiás/filmes munkához tartozik a Soundbooth hangszerkesztő, és az Encore DVD menükészítő program. A Soundbooth már így is bőven elegendő a nem hangstúdió szintű filmes/designeri munkához, látványos hiányossága a midi sáv, de ennek ezen a területen semmiféle jelentősége nincs. Az audiósávok kezelése filmes célokra teljesen megfelelő a Soundbooth-ban (is). A Soundbooth és a Premiere közös problémája a külső VST effektek kezelése, illetve ennek látványos hibái. A VST host mindkét programban komoly javításra szorul.

Az Encore a CS3 verzió után jelentős javuláson ment keresztül, mellette funkcionális bővülés is történt a CS4-ben, igazodva a Blue-Ray lehetőségeihez. Az Encore gyenge pontja az exportáláshoz szükséges transcoder volt, ami már egyszerű esetekben is hibásan működött a CS3-ban. Ez a CS4-ben ez jelentősen és látványosan javult. Az Encore előtt azonban van funkcionális bővülési lehetőség még most is, hiszen a CS4 nem támogatja teljes körűen a Blue-Ray szabványú anyagokat. Ilyen program tudtommal csak egy van, a Sonic Scenario nevű programja, ha ehhez fel tud nőni az Encore úgy hogy közben használható is marad, a filmgyártáshoz, egy a nyomdai előkészítéshez hasonló teljes körű programcsomagot kaphatunk.


Webes munkák

A webes tartalomszerkesztés területén a Dreamweaver és a Flash említése érdemleges. A DW már eddig igen jól támogatta a HTML nyelvet, most jelentős fejlődési lehetőség a HTML5 funkcióinak kihasználása. A program már eddig is jó és népszerű aktív tartalomkezelőt tartalmazott, ez fejlődhet még olyan módon, hogy jobban integrálódik egyéb szerveroldali megoldásokkal, nyelvekkel. Hasonló lehetőségek vannak a nagyon hasonló Contribute nevű programban, ami tartalomkezelő rendszereket és blogmotorokat kezel kliens oldalon, de igen súlyos kompatibilitási problémákkal (a Google Blogger motorjával teszteltem a Contribute CS4-et, használhatatlan.) Erre a programra a kompatibilitás és használhatóság terén jelentős fejlődés vár.

A Flash fejlődése annyiban érdekel, hogy javuljon a lejátszó erőforrás kezelése, mindamellett ma a Flash az egyik legizgalmasabb kérdéskört veti fel.

Először is a Flash fő területén a videólejátszásban, a HTML5 új alternatívát nyújt. Hogy ez az alternatíva miért fontos, mert ha emiatt már nem kell (és nem fogják) a felhasználók telepíteni a Flash lejátszó plugint, a Flash bannerek készítésére más eszközt vagy lehetőséget fognak keresni a reklámkészítők is. Kérdés, hogy a Flash programnak mekkora a jelentősége az Adobe palettájában.

A másik érdekesség Flash ügyben amire már utaltam, az Apple nem csak a mobil eszközökön nem támogatja a Flash-t, hanem a nemrég bemutatott iAd nevű hirdetési rendszerben is más alternatívához nyúlt. Újra csak kérdés, mennyire fontos az Adobe számára az Apple mobil eszközein való részvétel. Hozzáteszem, a Flash lehetőséget (felületet) nyújthat az ezen eszközökre fejlesztőknek, de az Apple ezt is megtiltotta. Így a Flash kimaradhat az iAd nevű rendszerből és az iPhone/iPad párosból teljes egészében. Nem tudni, de szerintem ennek nulla jelentősége van, a harcnak látszó hiszti inkább vaklárma.


Adobe-Apple-Flash

Ezzel együtt a két cég Flash körüli műbalhéja érdekes kifutásokat eredményezhet hosszútávon. Az Adobe pozitív értelemben válaszolhat a kihívásra a Photoshop/Lightroom párossal, amely mind a két rendszeren legyűrheti az Apple Aperture programot. Lehet az Aperture piacvesztése önmagában nagyobb veszteség az Apple-nek, mint a Flash kitiltása az Apple mobil eszközökről. Az Adobe széles termékpalettája, és amiatt, hogy a nyomdai előkészítés és multimédiás munka népszerű tevékenység Mac-en (is), megteheti hogy szoftvereit kevésbé optimalizálja Mac-re, és az így felmerülő problémákat az OS-? rendszerre hárítja. Nem beszélve arról, ha a csomag hirtelen csak Windows-ra jelenne meg. Érdekes lenne látni, hogy az Apple bukna-e többet azzal hogy hardveresen kiszorul pár iparágból amiben jelentős volt a részesedése, vagy az Adobe azzal hogy elveszti a Mac-es jelenlétet.

Szinte esélytelen hogy az Adobe egyszer csak elhagyja a Mac platformot a programjaiban a Flash-vita miatt, az Adobe kezében több és nagyobb volumenű lehetőség van a visszavágásra mint az Apple esetében. A Photoshop/Lightroom vonal támadhatja az Aperture-t, a Premiere/Encore/Soundbooth vonal pedig a FinalCut-ot. Amennyiben e területek olyan fejlődésnek indulnak amit az Apple látványosan nem tud követni, olyan átrendeződés következhet be ezen programok között is mint amit az Indesign/QuarkXPress esetében láthattunk.

Fordított helyzet is kialakulhat. Tételezzük fel, hogy az Apple lejárató kampánya több fronton is sikeres, ami a CSx csomagot ismerve szinte lehetetlen. De az érdekesség kedvéért tegyük fel. Az Apple megveheti a meggyengült Adobe-t, és a CS csomag egyik jövőbeli verzióját csak Mac-en jelenítheti meg, sőt kivezetheti a piacról a konkurens termékeket, ami minimum Lightroom/Premiere/Soundbooth hármast érintheti elsődlegesen, ha az iLife csomagot is hozzátesszük, akkor akár az egész CSx csomag megszüntetésre kerülhet. Érdekes lehetőség ez, mindamellett tudni kell, hogy a Corel technikailag alternatívát nyújt a Photoshopra és az Illustratorra, az Indesign mellett még él a Quark, multimédiás területen pedig a Sony Vegas és DVD Architect/Sonic Scenario veheti át a kieső programok helyét PC-n, hozzátéve hogy profi és amatőr a hangszerkesztő programokból akkora a választék, hogy a Soundbooth kiesését észre sem venné az iparág.

Nem tudok mást hozzátenni, csak hogy várjuk a fejleményeket.

2009. május 25., hétfő

CS4 testközelben - Filmvágás

Az Adobe programok kétségtelen erőssége a felületük, amihez ha hozzászokik az ember még funkcionális nehézségekkel küzdve is nehezen vált technokratább felületű és nehezebb kezelhetőségű programokra. A CS3 verzióban a Premiere elég korrekten működött, a DVD menükészítés ütközött nehézségekbe az Encore rengeteg hibája miatt. A CS4-ben a korábbi Premiere gyenge pontjai nem javultak (pl. a VST effektpluginek kezelése még most sem megfelelő, továbbra is név nélkül tesz listába pár effektet, nem ismeri fel mindet amit külső gyártó készített, ezzel szemben a csak midi sávon alkalmazható VSTi hangszereket listázza teljesen fölöslegesen. A külsős VST pluginek használata általában lefagyasztja a programot. a VSTi hangszerekről nem is beszélve, ezek véletlen kiválasztása biztos halál a programra). Stabilitása is romlott, pedig azt vártam hogy a Waves Shell-t is felismeri majd az új verzió (mint ahogy ma már minden VST effekteket kezelő program teszi). Nem csak betöltődési problémái vannak - hardveres és szoftveres inkompatibilitása okokra visszavezethetően - , nekem a Media Encoder upgrade-je előtt a Youtube-ra feltöltött MP4 filmet a videómegosztó nem tudta konvertálni. Az Encoder upgradje után ez a probléma megoldódott.

Premiere

A program felülete (ami eddig is a Premiere erőssége volt) pont annyit változott, hogy még kényelmesebben és gyorsabban lehessen használni, még inkább kézreessenek a legfontosabb eszközök, hogy még jobban szem előtt legyenek a szükséges adatok és nyomógombok, amelyekkel még több kattintást spórolhatunk meg. A többkamerás filmek vágása eddig is könnyen és gyorsan ment a Premiere-ben, de most még tovább csökkentették a logikus munkafolyamatba véletlenül becsúszó problémákat például azzal, hogy a vágni kívánt sáv egy kattintással kijelölhető (eddig a sáv lockolásával lehetett ezt megakadályozni), vagy hogy a kijelölt sávok szinkronban tarthatóak akkor is ha középen módosul egy részlet hossza vagy ideje.

Származási hely: Adobe CS4


Maga a Media Encoder is funkcionális fejlődésen ment keresztül. Most már sorba (Queue-ba) rendezhetőek a kimenet formátumai abban az estben, ha többféle platformra, többféle felbontásra, esetleg más képkockaszámra vagy video codecre van szükség egy film esetében. Egy dolog viszont nagyon hiányzik, a program nem bontja szét automatikusan a chapter-markerekkel megjelölt helyeken a filmet. Egy hosszabb, de több részre bontott anyag esetén ez óriási könnyebbség lenne, mint ahogy a Vegas programban ez beállítható a Batch Export esetében, mert így reggelre nem csak a hordozható MP4 lejátszóra, Youtube-ra, és a DVD-re alkalmas formátumok készülhetnének el, hanem még ezek klipekre is szét lennének vágva, ami sokat segítene a DVD menürendszer elkészítésében is. Ha jól emlékszem az automata szétbontásra a CS3 verzióban volt lehetőség az export boxban, de most ezt nem találtam sehol (legalábbis a mobil eszközök exportjánál), az viszont nem tudott egyszerre több különböző formátumban exportálni. Ezzel együtt az Export menü közvetlenül támogatja az elkészült filmek FTP feltöltését megadott weboldalra.

Származási hely: Adobe CS4


Jó megoldás hogy az új Media Encoder külső program. Így amíg exportál elvileg használható lenne a vágóprogram munkára is ha nem fogyasztaná el a teljes processzoridőt, illetve "külsősként" több film- vagy audiókimenetű programhoz is használható (Flash, After Effects, Soundbooth). A programokat megkerülve a Media Encoder filmek konverziójára is alkalmas, sőt tárolja a különböző programokban beállított sorrendet is addig amíg a termék exportra alkalmassá válik.

Származási hely: Adobe CS4


Bár magyar nyelven egyelőre nem "releváns", de kíváncsi voltam a Premiere hallható szöveget olvashatóvá alakító lehetőségére. Emiatt egy Youtube-s Obama beszédet töltöttem le, félve attól hogy az Oscar gála síró-tapsoló hangfelvételeivel nem tud majd megküzdeni a program :). A program simán beolvasta az .FLV filmet konvertálás nélkül. Az átalakítást kicsit eldugták, a Metadata információs panelen van egy "Transcibe" gomb alul elrejtve. A klip kijelölése után nyelvezetet választhatunk, illetve kérhetjük a különböző beszédhangok szétválasztását, azaz a beszélő azonosítását (Speaker 1, Speaker 2, bár a beszélő teljes nevének felismerése sokkal érdekesebb lett volna :). Az átalakításhoz a program a Media Encodert használja így akár az exportálási sorba is beépíthetjük ezt a lehetőséget, illetve értelemszerűen használhatjuk az After Effects és a Soundbooth programokban is. Az egész klip feldolgozására több mint 30 percet írt ki a program (ami folyamatosan növekedett), így ezt leállítottam, és levágtam úgy hogy 17mp maradjon. Ezt az időtartamot több mint 15 percig elemezte a Premiere. Itt már kétségeim támadtak azzal kapcsolatban hogy ez végül időtakarékosság-e vagy csak egy eddig ismeretlen funkció a statisztikában, hiszen a film export maga gyorsabb, a hangsávra nagyítás pedig lehetővé teszi a gyors és pontos pozícionálást szemre is. A "fordítási" procedúra után ugyancsak a Metadata ablakban jelent meg az írott szöveg, amiből mindössze egy szó kijelölésére van lehetőség. Gondoltam duplakattra a timeline kurzor a szóra ugrik az idősávon is, de nem, ekkor a szöveg szerkeszthető lesz. A szöveg alatt van lejátszási lehetőség loop funkcióval (ami kicsit a kijelölt szó előtti és utáni részt is beleveszi) és itt láthatjuk kiírva a szó pozícióját timekóddal. Vártam volna egy hosszabb szöveg kijelölési lehetőséget, és egy kijelölt pozícióra ugrást egy gombbal vagy egérrel, sőt azt is, hogy lejátszás közben jelezze a program az írott szövegen az aktuális pozíciót, de ezeket nem találtam. Ez az új funkció látszólag helyesen fordította le a beszélt szöveget, de használata még kényelmetlen, nem világos hogy komolyan gondolták-e vagy csak próbálkoznak: ráharapnak-e a felhasználók, és ha igen majd akkor fejlesztik tovább. Ahhoz hogy ez a lehetőség használható legyen, a sebességét többszörösére kell növelni, több nyelvet kéne kezelnie, és lehetővé kéne tenni az egy szónál hosszabb részek szelekcióját és vágását, az adott pozícióra ugrást egy gombnyomással, valamint az összetartozó időpozíciót dinamikusan jelölni lejátszás közben az időtengely és az írott szöveg között.

Származási hely: Adobe CS4


A Premiere továbbra is erőforrásigényes, az Exportálás az új verzióban is ledögleszti a gépet, talán még jobban mint a CS3 verzió tette. A vágás során használatos Preview ablakban viszont nem csúszik a kép és a hang, talán a megjelenítés minősége is javult valamennyit. Az Exportálás hossza kodektől (ami hiány vagy importálási probléma esetén telepíthető a rendszerbe, így bővül a Premiere által kezelhető formátumok száma), felbontástól és kívánt képkockaszámtól függ, de érzésre nem gyorsabb ez sem mint volt. Az Export során rengeteg gyári beállítás közül választhatunk, amelyeket kis módosítás után saját igényünk szerint átnevezhetünk, bővítve az eszközre optimalizált kimenetek számát.

Sok idő elment a vágóprogramban azzal, hogy a Premiere (és az Encore is) transcodolta a beimportált nyersanyagot vágható formára. A transcodolás során hibák is történhettek, például a képkockaszámból eredő eltéréseknél a hangsáv elcsúszhatott, vagy egyszerűen egy képkockányi „lukak” keletkezhettek a hangban. A CS4 Premiere több digitális (szalagmentes) filmformátumot támogat natív módon, ami azt eredményezi hogy nem kell a filmet átalakítani a vágáshoz, valamint több különböző formátumot lehet párhuzamosan és keverve szerkeszteni.
Talán kicsit zavaró hogy a Premiere a filmvágás után támogat mindenféle exportot és codecet, de magát a film DVD-t nem lehet ebből a programból megírni még a legegyszerűbb formában sem, pedig nem lenne baj ha legalább egy Nero-ra való DVD írási lehetőség lenne benne. Erre továbbra is az Encore DVD menükészítő és authoring programot kell használni, vagy bármi mást, ami a DVD kompatibilis MPEG-2 kimenetből képes DVD-t írni. Az Encore funkcionálisan nem fejlődött sokat és jelentősen a CS3 verzió óta, és ha paranoid lennék, azt hinném e-miatt tette az Adobe a CS4 sajtóanyag Encore könyvtárába újra a Premiere leírását, mert így mégsem hagyták üresen. De ez bizonyára csak véletlen :). Az Encore-al való munka annyival lett egyszerűbb, hogy most már kinyithatjuk közvetlenül a Premiere projektet is, sőt egyszerűen áthúzhatjuk bele a megvágott időtengelyt, nem szükséges MPEG-2-be exportálni a filmet és AC3-ba a hangot (a transcodolás megkerülése miatt), sőt ha a projekt változik, nem kell azt újra importálni a Premiere projektet az Encore-be.

Encore

Származási hely: Adobe CS4


Az Encore-al kapcsolatban nekem úgyis csak annyi lett volna az igényem, hogy a transcoder hibáit javítsák ki, ami a CS3 verzióban egy komplex és bonyolult munka DVD-re írását lehetetlenné tette. Az Encore korábbi verziója igen sok hibával működött, sok szituációban elszállt az export során, lényegében lehetetlen volt vele a folyamatos munka. Az Encore a kor igényeit követve most támogatja a Blue-Ray-t annak néhány funkcionális lehetőségeivel (pl. pop-up menürendszer folyamatos lejátszás közben) együtt, és a Flash (SWF) kimenet készítését is különböző méretben, valamint a Premiere-hez hasonló módon együttműködik az After Effects programmal is. Remélhetőleg a stabilitása is előnyére változott hiszen e-nélkül nem sokat ér a program egyébirányú fejlesztése. A Blue-Ray támogatás miatt az Encore programnak még ma sincs túl sok alternatívája (amennyiben erre szükség van), ez esetben akkor is jó megoldásnak tűnik az Encore, ha a felülete nehézkes és bonyolult, a funkcióválaszték használata és beállítása nagy odafigyelést és komoly időráfordítást, a tesztelés és a kiírás, renderelés, sok időt vesz igénybe. Egyszerű „otthoni” vagy családi eseményekről készült filmek DVD-re írásához több egyszerű, kevesebb lehetőséggel felszerelt, gyorsabban használható program is szóba jöhet alternatívaként, magánfelhasználásra ilyet általában ingyenesen adnak is az olcsóbb digitális kamerákhoz.

A filmvágás tehát az Adobe csomaggal...

A Premiere abban változott előnyére, amiben eddig is a legerősebb volt: a felülete lett még kézreállóbb, a napi munkafolyamat lett még gyorsabb, egyszerűbb és logikusabb, amivel kevesebb hibalehetőséggel dolgozhatunk. Mindez a program Timeline ablakában látszik leginkább az új lehetőségek nagyrészt itt kaptak helyet. Sokat javult az export azzal, hogy az export-modul, a Media Encoder külsős program lett és a kimenet formátumait sorba lehet rendezni benne. Export ügyben a legnagyobb fejlődés mégis az, hogy a "Dynamics Link" menüpont segítségével transcoder nélkül vihetjük a nyersanyagot az Encore és az After Effects programba. Gyenge pontja, a külsős VST effektek kezelése és ezzel kapcsolatos stabilitása látszólag nem változott.

Apró de nem hiábavaló újítás hogy a Media Browser ablakban részletes keresési lehetőség került, valamint a több nyersanyag natív támogatása mellett az igen részletes kiolvasott és szerkeszthető, kereshető, Meta Data információs ablak.
A hangsáv szöveggé alakítása egyelőre kényelmetlen, lassú, és keveset tud, valamint a jelentőségéhez képest eldugták.

Egy minta, amivel a Premiere CS4-et teszteltem:



Az Encore komoly fejlődésen mehetett volna keresztül, ha a Blue-Ray összes funkcionális lehetőségét beépítik a programba, és ezzel szinte első és egyetlen ilyen komplexitással rendelkező "otthoni", de ha nem is otthoni, mindenképpen egy könnyen kezelhető program lehetett volna. Az Encore-nak mégsem funkcionális fejlődésre, hanem stabilitásra és egyszerűbb felületre lenne szüksége legalábbis a CS3 verzió hibái után. Ezeket a problémákat a különböző formátumok natív kezelésével és az Premiere-ből való importálás fölöslegessé tételével nagyrészt javították.