Keresõk (2002)

A keresõ szolgáltatások helyzete jelentõsen átrendezõdött az utóbbi öt évben. Valóban nagy és aktuális adatbázissal gyakorlatilag két keresõ rendelkezik: a Yahoo és a Google, valamint van egy meghatározó katalógus, a DMOZ, amelynek adatbázisa szinte minden jelentõs keresõben megjelenik. A piac e három vezetõ szereplõje eladja szolgáltatásait, illetve ezek bizonyos részeit és találati listáját más keresõk számára, így ha nem is ezeket használjuk, mégis e három vezetõ oldal találatait látjuk magunk elõtt (részben vagy egészben) más hasonló oldalakon is.

Nehéz dolguk van azoknak a keresõknek, amelyek lépést tudtak tartani a fejlõdéssel. A Google adatbázisa évente kétmilliárd új weblappal bõvül. Népszerûsége és az adatbázis mérete miatt (több, mint 8 milliárd oldal) jelentõs géppark mûködteti a keresõt. A keresési szempontokat folyamatosan változtató szolgáltatások, a bõvülõ weblap állomány ellenére is, egyre relevánsabb oldalakat adnak fel találati listájuk oldalain. Ezzel szemben a weboldal tulajdonosok sokszor nem a relevancia szerint akarnak megjelenni, hanem a tartalom módosításával vagy egyéb trükkökkel próbálnak az elsõk közé kerülni, nem csak megelõzve ezzel a konkurens oldalakat, hanem figyelmen kívül hagyva más hasonló témájú oldalak színvonalát és jelentõségét, becsapva ezzel a keresõt és a látogatót is. Mivel eleve kevés fejlõdõképes keresõ maradt, a bekerülés a Google és a Yahoo adatbázisába többet ér, mint az összes többi együttvéve. A Google 8 milliárd leindexelt oldala jónak mondható, hiszen túlzásokba nem esõ kutatások szerint 15-30 milliárd mûködõ webhely van jelenleg. Mindehhez képest a DMOZ katalógus 5 millió linkje kevésnek tûnik, de mennyiségi szempontból a katalógustól nem várhatunk annyit, mint egy keresõtõl.

Melyik keresõt használjuk?

A keresés során fontos lenne feltenni azt a kérdést, melyik szolgáltatást használjuk. Jelenleg azonban a Google annyira egyeduralkodó és olyan nagy méretû leindexelt adatbázissal rendelkezik, hogy az alternatívák helyett – ha nem vertikális keresést akarunk végezni –, kézenfekvõ, hogy minden esetben a Google-t választjuk elsõ lépésben. Ritka az olyan szolgáltatás, amely a Google-ból hiányzik, és egy konkurens keresõben a hiányzó lehetõséget jobban ki lehet használni. Katalógusok tekintetében a magyar nyelvû oldalak elérése nem túl szerencsés, mert kevés (és sokszor már nem mûködõ) oldalt tartalmaz mind a Yahoo, mind a DMOZ, így ezek helyett a szépen fejlõdõ startlap.hu ajánlható. Mindamellett lényeges, hogy a keresési eredményt elsõsorban a kulcsszavak megválasztásával befolyásoljuk, ne csak a keresõ kiválasztásával.
Vertikális (egyetlen témakörre szûkíthetõ) keresésnél érdemes az adott téma portálját, katalógusát, keresõjét megtalálni, ehhez használhatjuk a Google-t is a megfelelõ kulcsszavakkal (pl.: electronic* search engine). A vertikális keresõkön olyan weboldalakat és adatokat is megtalálhatunk, amelyeket a Google-ben sem találunk hagyományos keresés során, többek között azért, mert az adat nem dokumentumszerûen, hanem adatbázisszerûen áll rendelkezésre. Ugyanitt témaspecifikus közösségeket (fórumokat, hírleveleket, levelezõ listákat) is találhatunk az esetek nagy részében. Feladat lehet a keresés során, hogy a feldolgozandó téma vertikális portálját (keresõjét) használjuk. A példa kedvéért az amerikai népességrõl szóló statisztikai adatokat a http://www.prb.org/template.cfm?Section=Search címen található „vertikális keresõvel" találhatjuk meg. Amennyiben a keresett téma „adatbázisszerûen" rendszerezhetõ, szinte biztos, hogy rengeteg „keresõ-t" találunk, amelyek, ellentétben a horizontális társaival, más adatokat tartalmaznak. Ilyen téma lehet például alkatrészek, áruházak, dokumentációk adatbázisai. Jó példa az elektronikai alkatrészek keresõje: http://www.radiolocman.com/comp/search-en.html, de létezik elektronikai témájú kiadványok keresõje (adatbázisa) is: http://www.lib.iup.edu/databases/title.html. Nem ritka, hogy a vertikális keresõk segítségével további szûkítéseket tudunk végezni az adott témában. Példa: az elektronikával foglalkozó keresõk gyûjteményében (katalógusában) http://www.1choiceelectronics.com/electronic-components-application-sheet-search-engines.html egy, a témához kapcsolódó törvények keresõjét (adatbázisát) találhatjuk: http://www.wipo.int/clea/docs_new/en/sg/sg009en.html. Amennyiben a hagyományos keresés során zsákutcába tévedünk, érdemes a fent leírt szisztémát más területeken is alkalmazni.

Tulajdonosi viszonyok, vásárolt adatbázisok

Vizsgáljuk meg a mai keresõk tulajdonosi viszonyait, illetve azt, hogy adatbázisuk vagy annak egy része valójában honnan származik.
A jól ismert DMOZ katalógus szolgáltat gyakorlatilag a Yahoo holdudvarán kívülesõ összes keresõnek: Google, iwon, HotBot, AOL, Netscape, Teoma, Lycos. A DMOZ tehát az egyik és majdnem egyetlen olyan központi szolgáltató, amely directory listát (katalógust) nyújt sok más keresõbe. A DMOZ ráadásul a listát korlátozás nélkül bocsátja partnerei rendelkezésére. A másik központi szolgáltató a Google, amely a fent felsoroltakon kívül még szolgáltat az AskJevees nevû keresõnek, amely ezen kívül még a Teoma keresõbõl veszi találati eredményeit (érdekesség kedvéért a Teoma az AskJevees tulajdona, az összefonódás köztük akkora, hogy a két keresõ eredménylistája gyakorlatilag megegyezik, sõt ha az egyik cím túlterhelt, automatikusan átirányít a másikra. Emellett az AskJevees még szolgáltat a HotBot, a Lycos, és az iwon számára is. Látható hogy ebben a körben van két nagyon jelentõs központi adatbázis a Google és a DMOZ tulajdonában. Õk gyakorlatilag mindenkivel szolgáltatói kapcsolatban vannak. A Google, a DMOZ-zal ellentétben, viszont sok esetben nem adja át teljes adatbázisát a partner oldalaknak, azok gyakran csak egy szûrt listát, vagy a fizetett hirdetéseket jeleníthetik meg, kivétel az AOL és a Netscape keresõje. Ezen kívül szerepet kap még a Teoma/AskJevees páros. Ebben a csoportban a legtöbb szolgáltatást a HotBot vásárolja a többi katalógustól/keresõtõl.
A Yahoo köré épülõ keresõk: az MSN, az AltaVista, az AllTheWeb, illetve a Yahoo saját katalógusa. A Yahoo katalógusa szolgáltat az Altavista-nak, az Inktomi-nak, az AllTheWeb-nek. A legtöbb szolgáltatást az AltaVista veszi igénybe ebben a csoportban. Érdekesség, hogy a két csoport között nincs már további kapcsolat (gyakorlatilag egy keresõ vagy a Google/DMOZ párost használja, vagy a Yahoo hasonló szolgáltatásait). Bonyolítja a helyzetet, hogy a fenti csoportok nem csak használják a legnagyobbak adatbázisát, hanem saját gyûjtésû adatbázissal is rendelkeznek, amelyet saját szempontjaik alapján rendeznek a találati listában, kombinálva azt a partnerektõl vásárolt találati listával.
Ma megállapítható, hogy a látogató szempontjából legrelevánsabb listát a Google készíti, aminek egyetlen alternatívája rövidtávon a AskJevees/Teoma páros lehet, amennyiben adatbázisuk mérete használhatóvá nõ.
Visszatekintve a keresõk fejlõdésére, azt láthatjuk, hogy 1995 és 2003 között nagyjából kiegyenlített versenyt folyt a legnagyobbak között. A Google, az AllTheWeb, az Inktomi hármas ekkorra 3-3,5 milliárd weboldalt indexelt le, míg a valaha elsõ AltaVista ekkor mindössze 1 milliárd oldalnál tartott. 2002-ben elindult a Teoma, amely ma egyre népszerûbb, gyorsan fejlõdõ szolgáltatás. A keresõk által leindexelt oldalak száma 1999 és 2002 között megtízszerezõdött, 160 millióról 1,6 milliárdra nõtt. Ezzel szemben a használható keresõ szolgáltatások száma 2000 végén gyakorlatilag 1-re csökkent (Google) hiszen egymagában 1,5 milliárd weboldalt tett ekkor elérhetõvé. Jelenleg a Google 8 milliárd oldallal a legnagyobb, de egyben a legáttekinthetetlenebb, a weblapkészítõk által leginkább „manipulált" találati listával rendelkezik. Jövõbeli alternatívája a rendkívül gyorsan fejlõdõ, 1 milliárd oldallal rendelkezõ AskJevees/Teoma páros.

A keresés technikája

Az in­for­má­ció­szer­zés cél­já­ra internetes ke­re­sõ­ket kell hasz­nál­nunk. Ezek olyan spe­ci­á­lis webhelyek, ame­lyek mû­kö­dé­sé­ben a funk­ci­o­na­li­tás ön­ma­gá­ban fon­to­sabb, mint a sa­ját tar­ta­lom (http://www.twics.com/~takakuwa/search/). Az Internet leg­nép­sze­rûbb webhelyeirõl van szó. Szol­gál­ta­tás­vá­lasz­té­kuk má­ra
messze túl­nõt­te azt, ami­re a ke­re­sés­kor szük­ség van, de eb­ben a fe­je­zet­ben ez­zel nem fog­lal­ko­zunk. A ke­re­sõk az ál­ta­lunk meg­adott kulcs­sza­vak alap­ján kí­nál­nak egy ta­lá­la­ti lis­tát. Mi­vel a ta­lá­la­ti lis­ta szem­pont­jai ke­re­sõn­ként kü­lönb­özõek, ez a lis­ta szin­te so­sem egy­for­ma (http://searchenginewatch.com/).
A ke­re­sõk­re alap­ve­tõ­en azért van szük­ség, mert sem a komp­lett webhelyek, sem pe­dig a webhelyeken be­lü­li egye­di ol­da­lak kö­zött nincs pri­o­ri­tá­si sor­rend. Ha len­ne, ez len­ne a ha­gyo­má­nyos ér­te­lem­ben vett ol­dal­szám. En­nek el­le­né­re a webhelyeken be­lül már van struk­tú­ra, ezt lin­kek­kel va­ló­sít­ja meg a webmester, de sor­ren­di­ség nincs. A kü­lön­ál­ló webhelyek kö­zött még a struk­tu­rált­ság sem fe­dez­he­tõ fel, öt­let­sze­rû­en kap­cso­lód­nak egy­más­hoz, ugyan­csak lin­kek se­gít­sé­gé­vel. A ke­re­sõ emi­att meg­pró­bál az adott té­ma leg­el­sõ ol­da­la len­ni, a té­mát pe­dig az ál­ta­lunk be­gé­pelt kulcs­sza­vak ha­tá­roz­zák meg.
Egy-egy webhelynek min­den egyes ol­da­la po­ten­ci­á­lis be­já­rat. A ke­re­sõ nem a webhely nyi­tó­lap­ját ajánl­ja ne­künk, ha­nem azt a köz­ben­sõ ol­dalt, ami tar­tal­mi­lag leg­in­kább meg­fe­lel a ke­re­sett kulcs­szó­nak. Ezt el­dön­te­ni igen ne­héz fel­adat, és a ke­re­sõk az ol­da­la­kat más-más szem­pont­ok sze­rint tart­ják meg­fe­le­lõ­nek. Ép­pen ezért, ami­kor ke­re­sünk, ér­de­mes ugyan­azo­kat a szem­pon­to­kat több ke­re­sõ­be is be­ír­ni. Kü­lön­bö­zõ ered­mé­nye­ket fo­gunk kap­ni. A lá­to­ga­tó ol­da­lán az egyik leg­ne­he­zebb fel­adat a ke­re­sés és az ezt kö­ve­tõ sze­lek­ció. Az üz­le­ti élet­ben nem túl ha­té­kony a sok pró­bál­ko­zás vagy a hosszan ­tar­tó utó­la­gos rend­sze­re­zés. Ép­pen ezért a passzív szem­lé­lõ­nek is is­mer­nie kell a ke­re­sõk mû­kö­dé­sét és hasz­nál­ha­tó­sá­gát. Amennyi­ben az in­for­má­ció­szer­zés fon­tos­sá­gá­val egyet­ér­tünk, ve­gyük a fá­rad­sá­got, hogy meg­ta­nul­juk ha­té­ko­nyan hasz­nál­ni eze­ket a hasz­nos esz­kö­zö­ket.

Riport Szekeres Tamással

Szekeres Tamás a hazai rockzene ismert gitárosa, aki gitáriskolát is mûködtet. Több éve webhelyet tart fenn Guitarmania.hu (http://www.guitarmania.hu) címen, így internetes tapasztalatokkal is rendelkezik. Mivel többszörösen érintett, ezért érdekes lehet a véleménye arról, hogy mennyire érinti a zenésztársadalom egészét, és ezen belül konkrétan õt magát a „Napster-jelenség"?

- Csak a saját nevemben tudok véleményt mondani. A jelenség pontos hatását egyénekre lebontva lehetne kifejteni, de hogy személy szerint nekem ez pozitív vagy negatív, erre is nehéz egy szóban válaszolni. A probléma gyakorlatilag az, hogy olyan másolatok készülnek, amelyek jogilag és minõségileg eredeti példánynak tekinthetõek: a legolcsóbb hanghordozó a legjobb minõségû is egyben. Mert az írható CD három-ötezer forint helyett kilencven-kétszázhetven forint. Az MP3 esetében csak a letöltés költsége jelentkezik, esetleg a gyengébb minõség, de jobb, mint amikor a 60-as, 70-es években a bakelit lemezeket magnókazettára másolták. A hangfelvétel minõsége a zenében alapvetõ követelmény. Az, hogy a felvétel mennyire szól jól, gazdasági kérdés, a jó felvétel többe kerül. Ezért ma a minõségi hangfelvételt nem lehet megfizettetni a vásárlóval. Úgy vélem, minden új technikának van pozitív és áldásos hatása, de mint minden újdonság esetében döntõ, hogy ez hogyan illeszkedik a zenei tevékenységek szövetébe.

- Vajon jelenleg mindenkire mindenhol egyformán hat az internetes fájlcserélgetés? Vagy másképp érinthet mindez adott mûfajokat, kiadókat, esetleg lehetnek területi különbségek?
- Ez rendkívül fontos kérdés. Minden stílusnak megvannak az alapvetõ sajátosságai. Mások az életviteli szokásai az adott hallgatói csoportnak. Egyrészrõl nagyon különbözõ az a hatás, ami a különbözõ mûfajokat érinti, de az alapprobléma azonos, mert azonosak a gyökerei. Hogy ez mûfajonként mennyi „jót" eredményez, az minden esetben különbözõ lesz. A Napster-jelenség szerintem azt hozta felszínre, és ez az elõnye, hogy az emberek ahhoz a zenei termékhez juthatnak hozzá, amelyik igazán érdekli õket, és akkor is, amikor valamit éppen nem lehet kapni az üzletekben. Így megszûnik a zenei, kiadói és terjesztõi menedzsment befolyása, hatása bizonyos területeken. Ez mindeképp azoknak a zenészeknek kedvez, akik igényesek. Azok viszont, akik a promóció és a reklám súlyát túlzottan szerepeltetik a produkció bevezetésénél, többet nem tudják erõszakkal lenyomni a fogyasztók torkán a munkájukat. Tehát akik igényesen és elhivatottan csinálják a zenét, azok jól járnak, akik csak a szereplés miatt csinálják, azok idõvel valószínûleg kikopnak. Ez szerintem egészséges folyamat, és az internet ezt segíti.

- Mi a véleménye a kiadók és a zenészek eddigi reakcióiról? Vajon mit gondolhat az a többség, amelyik ez ügyben egyáltalán nem szólalt meg nyilvánosan?
- Itt is csak a saját véleményemet tudom elmondani. Úgy gondolom, hogy az eddigi megszólalások mögött további szubjektivítások léteznek: a kiadók és a zenészek valamilyen hatás vagy tapasztalat következtében reagálnak úgy, ahogy reagálnak. Mindeki próbál valamilyen pozitív jövõképet megjeleníteni a szektorának, és ebben kell, és lehet is bízni.

- Zenészként mikor érzékelte elõször a Napster-jelenség hatását? Mikor és milyen változásokat, tendenciákat fedezett fel eddig?
- Kétlépcsõs folyamatot látok. Az elsõ lépcsõ az, amikor a másolható CD-nek hírét vettem. Mindenképpen szakmai hibának tartom, hogy a CD piacra dobásakor azt hitték, hogy az eredeti hangminõséget másolt hanghordozóval házilag nem lehet majd olcsón elõállítani. A CD térhódításával párhuzamosan terjedni kezdett a DAT mint másolási lehetõség, de a DAT-kazetta és a lejátszó ára magas volt, és ezért a másolás nem jelentett igazi veszélyt. Azt viszont, hogy nem látták elõre, hogy a CD megjelenése után öt-hat évvel már olcsó, mindeki számára megfizethetõ CD-író berendezések lesznek, ez már óriási hiba volt. Ez egyben a hagyományos felvételek kereskedelmének végét is jelentette a magnókazetták esetében. A második lépcsõ meghatározójónak az internetet tartom, ahol a zenemûvek terjesztése is megvalósult. Úgy látom, a terjesztésben több évszázados múltra
visszatekintõ hagyomány fog általakulni, függetlenül mindeféle korábbi felfogástól. Ez egyszerûen az „idõk szava".

- Lát-e valamilyen lehetõséget a megoldásra? Esetleg létezik-e a zenészek társadalmában valamilyen konkrét kezdeményezés? Ha nem, kitõl várják a megoldást?
- Arról, hogy a zenészek mit gondolnak, nincs hatásköröm nyilatkozni. Szakmai szempontból nem a zenész feladata, hogy alapvetõ menedzsment feladatokat megoldjon. Van egy szakmai réteg, amelyik elvállalt, hogy ezt a szerepet betölti: a zenei kiadók, a terjesztés és szervezés. Nem lehet azt mondani hogy a zenész „vár" megoldást vagy nem. Azt lehet mondani, illetve az lehet a kérdés, hogy a szakma vár-e megoldást. Saját véleményem szerint a jövõben a computer mint házi média fog szerepelni, bár ma még az ilyen jellegû szolgáltatások tömegesen nehezebben elérhetõek. De nagyon is el tudom képzelni, hogy egyszer majd odalépünk a computerhez, és beállítjuk, mit akarunk aznap csinálni vagy éppen hallgatni. Minden stílusnak és igénynek lesz egy olyan online gyûjtõhelye, amely rendelkezésre áll majd valamennyi havidíjért. Esetleg – mint a videofelvételek esetében – valamiféle kölcsönzést is el tudok képzelni. Valószínûleg megmarad azoknak a zenéknek a hagyományos formája, amelyek valami miatt a fogyaszóknak és a gyûjtõknek fontosak lesznek. Ezek tárolására lesznek majd megfelelõ hagyományos, azaz nem online formátumok, de hogy ez hogy néz majd ki, ma még nem tudom.

- Mi a véleménye a védett CD-lemezek kiadásáról, az ezeket megtámadó németországi perrõl, illetve az erre nyilvánosan is reagáló lemezkiadókról?
- Azt gondolom, hogy a védett CD-nek akkor van létjogosultsága, ha egy új hanghordozóként kezeljük. Az új helyzet, hogy ma a hangminõség szempontjából hallásra nem lehet eldönteni, hogy a vizsgált hanghordozó eredeti CD-rõl készült másolat, vagy maga az eredeti. Ha a vásárló számára egyértelmû, hogy olyan termékrõl van szó, amit nem tud bárhol lejátszani, hogy nem tud róla kópiát készíteni, akkor a fogyasztó dolga, hogy eldöntse, megveszi-e a terméket, vagy sem. Ha a kiadók leállnak a nem másolásvédett CD-k gyártásával, ez elvileg megtehetõ. Ekkor azonban az a kérdés, hogy lesz-e olyan terméke a kiadóknak, amely a vásárlók érdeklõdésére számot tarthat, hiszen ezzel azokat is erõsítik, akik a másolásvédelem feltörésével foglalkoznak. Ez a zenész szempontjából technikai kérdés, és egyfajta technikai versenyfutás. Valószínû hogy ha kitalálják a másolhatatlan CD-t, ki fogják találni a törését is, még akkor is, ha ez jogi vagy etikai kérdéseket is felvet.

- Mi történhet hosszú távon, ha semmi sem változik, azaz marad a mostani helyzet? Egy ilyen „megoldás" milyen hatással lesz az iparágra, és ezen belül konkrétan a zenészekre?
- Nem hiszem, hogy arra kéne gondolni, hogy semmi sem fog változni. Mert alapjában fog megváltozni a dolog. Azon érdemes csak gondolkozni, hogy ez milyen formában ölt majd testet, milyen hozadékai lesznek – minden technikai újításnál ez merül fel ugyanis. A probléma mindenképp megoldódik majd – például úgy, hogy mindenféle rétegzenét meg lehet szerezni az interneten keresztül. Ez például az egyik pozitív hatás lesz. Az más kérdés, hogy ezért hogyan fognak fizetni a fogyasztók.

- Tudvalevõ, hogy nagyon kevés az otthonról rendszeresen internetezõ elõfizetõ Magyarországon, vállalati gépeken MP3-at cserélgetni elég kockázatos, és néha a tûzfalak miatt technikailag is lehetetlen. A nagy mennyiségû letöltéshez szükséges szélessávval otthon kevesen rendelkeznek. Netán van még valamilyen más hatás is, ami erõsíti vagy kiegészíti a felvetõdõ problémát? Felmerülhet-e, hogy a Napster csak a „bûnbak" szerepét játssza, és a valós ok a kiadók által menedzselt projektek dömpingje, a rádiók megváltozott hozáállása és a magas hazai CD-árak? Vagy olyasmi, ami nem függ össze a fájlcserélgetéssel?
- Itt az a kérdés, hogy jogi síkon közelítjük-e meg a problémát. Ha igen, nézzünk egy közeli példát. Azt, amikor például rendezünk egy koncertet, amire a közönség egy része „belóg". A zenei szakma, amibe a kiadó és a zenész is beletartozik, mit tud tenni a jelenség ellen? A koncertezés és a CD-felvétel készítése hasonló zenei tevékenység a zenész számára. Jelenleg például nincs elég megfelelõen kinyomtatott jegy a koncertünkre, amit biztonsággal ki lehetne adni az érdeklõdõknek. Megpróbálhatunk egy olyan jegyet forgalmazni, amivel csak azok jöhetnek be a koncertre, akik ezt megveszik, de reagálhatunk úgy is a problémára, hogy ez van, a saját rajongóinkat nem tudjuk és nem akarjuk beperelni, mert a vásárlónak nem az a dolga, hogy a mi jegykiadási, jegykészítési problémánkat megoldja vagy eldöntse. Nekünk az õ zenei elkötelezettségüket kell és lehet tolerálni. Reményeim szerint a jövõben vásárlónak nem mondják azt, hogy ez vagy az nincs, mert rossz a menedzsment és a terjesztés, vagy mert például a menedzsment a saját érdekei miatt – az olcsóbb produkció élvez prioritásokat – az érintett igényesebb és ezért drágább zeneanyag, rétegzene nem tud elkészülni, és ezért nem lesz kapható vagy nem hallható mindehol. Ez mindeképpen elõnyös hatás lesz. Csak idõ kérdése, hogy mindeki számára optimálisan záródjon le ez a gazdasági, etikai, jogi kérdéseket felvetõ jelenség. Kiderül majd az is, hogy melyik zenemûvész, zenekar marad meg a szakmában, és melyek azok a költségek, amelyek indokoltak a forgalmazás és a koncertek szervezésekor. Nyilvánvaló, hogy egyfajta kikristályosodásról van szó. Jó zenéket kell letenni az asztalra, és arra kell törekedni, hogy szakmai szempontból jó produkciók szülessenek.