Áttérés Win7 x64-re

Egyszer ezt is meg kell tenni. Bár legtöbben még XP-t használnak, és nincs is ezzel semmi gond, a 64 bites rendszerek csak el fognak terjedni, főleg bizonyos szakmákban, mint film, multimédia, szoftverfejlesztés. Ha valakinek van egy megszokott jól beállított XP (vagy korábbi, esetleg Vista) rendszere, az áttérés nem fájdalommentes. Nem teljesen kompatibilis minden régi program, pár dologgal barkácsolni kell, nem automatikusan alakítható ki azonos vagy legalább hasonló felület. Ezzel együtt ha egy kis időt (ami akár hetekben is mérhető) rászán az ember az átgondolásra, egy igen stabil és jó rendszere lehet, amin szinte minden a korábban megszokott módon működhet, jóval nagyobb teljesítményen és nagyobb biztonsággal mint előtte.

Áttérjen-e mindenki?

A fő kérdés magát az áttérést érinti. Egyre több a 64 bites program, amelyek természetesen nem futnak 32 bites rendszereken. Kevesen tudják hogy a számbeli fölénynek mi a konkrét jelentése és haszna. A 64 bites rendszerek nagyságrenddel több memóriát tudnak címezni. Míg egy 32 bites rendszer által kezelt memória maximális mérete kb 3,5 GB amiből egy részt a rendszer fenntart magának, addig a 64 bitesé ezen messze túlmutat. Ezen a "virtuális memória" sem segít. Ahhoz hogy ennek konkrét hasznát lássuk több dolog is szükséges:

• Olyan hardver amibe gyors és sok memória rakható. Nem elég hogy DDRIII, az is fontos hogy ez az alkatrészt (az alaplap által is támogatva) mekkora sebességen működik. A DDRIII esetében az árkülönbség gyakorlatilag a sebesség függvénye. A gyorsabb memória alá drágább alaplapot kell venni ami ezt támogatja.
  
• Olyan mennyiségű memória megvásárlása, aminél már jelentősége van a 64 bites rendszerek ilyen irányú képességeinek. Ez minimum 4GB de inkább több. Ha több, oda kell figyelni hogy az alaplapban legyen elég foglalat a modulok fogadására. Érdemes későbbi bővítésre is gondolni, ez mindenképpen olcsóbb mint a modulcsere. Ha 4 modulos alaplapot veszünk, és veszünk bele 2x2 GB-ot, abból könnyen lehet később 4x2 GB. Az olcsó alaplapok csak 2 db modult tudnak fogadni.
  
• Olyan szoftverek használata ami ezt ki is használja. Ez egy igen szűk terület ahol ennek konkrét haszna van, annak ellenére hogy szinte minden alkalmazásból készül manapság 64 bites verzió. Kérdés, hogy a későbbiekben lesz-e ezekből 32 bites verzió.
  

Így aztán egy irodai, adminisztrációs, könyvelési munkákra totál fölösleges a 64 bites rendszer, bár mind az Office 2010, mind az OpenOffice működik 64 bites rendszeren (utóbbi a 64 bites Java-n keresztül). Internetezés, böngészés, levelezés, teljesen megfelel 32 bites XP-n (vagy Win 7 32-n) is. Ahol ennek igen nagy jelentősége van, az a filmvágás/hangszerkesztés/filmeffektezés, 3D, renderelés, és a szoftverfejlesztés. Ezeknek a programoknak már mind van 64 bites verziója, gyakorlatilag HD felbontású munka csak ezekkel lehetséges normálisan. A hangszerkesztésnél probléma lehet a régi 32 bites VST effektek (és VSTi hangszerek) alkalmazása, de ez is meg van oldva 32-ről 64-bitre konvertáló "bridge" programokkal, mint pl. a jBridge. A városi legenda szerint erőforrásigényes DTP munkához alapvetően nem kell 64 bites rendszer. Eleve kizárólag a Photoshopnak van 64 bites verziója, amivel párhuzamosan, ha kell ha nem alapon települ a 32 bites is. A Photoshop mellett a multimédiás csomagban természetesen a Premiere és az After Effect is 64 bites (sőt ez a kettő CSAK 64 bites), de az Encore, Audioton, az nem, a Media Encodernek pedig beta verziója van 64 bitre, a többinek meg egyáltalán nincs. Ebből vannak is apró problémák.

Kompatibilis-e visszafelé a 64 bites rendszer?

Fő kérdés azoknak akik ragaszkodnak régi programjaikhoz és rendszerükhöz hogy a W7 x64 telepítése után tudják-e majd azokat használni amiket korábban megszoktak. Itt a fő kérdés a drivereket érinti. Van-e az alaplaphoz és az egyéb kártyákhoz 64 bites driver? Ha most veszünk hardvert az új rendszerre való áttérés miatt, akkor lehetetlen mellényúlni. Manapság gyakorlatilag minden újonnan beszerezhető eszköz 64 bites, beleértve a drivereket is. Lehet azonban olyan kiegészítőnk (korábbról), ami nem. A gépemben van egy EMU 1212m hangkártya. Ez egy jó drága kártya, 50e ft körül van a mai ára, és nincs hozzá hivatalos (gyári) Win7 x64 bites driver. Van viszont egy Vista x64 beta driver, ami remekül működik Win7 x64 alatt is. Ez nagy szerencse, mert ha nem lenne nem működhetne a kártya az áttérés után az új rendszeren. (A áttérés előtt ennek rendesen utánanéztem, lehetséges-e a kártyát W7 64 alatt használni). Ez előfordulhat más régi hardvereszközökkel is, és nem biztos hogy egy 64 bites áttérés miatt az ember komplett új gépet akar vásárolni. A driver mellett ehhez a kártyához kell egy Patchmix DSP nevű program is. Ebből nincs 64 bites. Nem is települ és nem is működik rendesen, csak akkor ha a telepítés kompatibilitását visszaállítom 32 bites XP-re. A W7 64 egyik nagy előnye, hogy a futtatott programok kompatibilitása visszaállítható a korábban megjelent 32 bites rendszerek szintéjére. Ezt sokszor már a telepítés megkezdése előtt meg kell tenni. Ez gányolásnak tűnik, de legalább működik, és nekem nincs ezzel rossz tapasztalatom.


Sajnos nem mindenhol. Lehetnek olyan eszközök és szoftverek amik nem működnek ezzel sem. A legnagyobb probléma a Java/.NET-en keresztül futó alkalmazásokkal van. Ezekből ugyanis nem mindig kompatibilis az előző verzió az új rendszerrel (és emiatt nem is települ) a régen megszokott program viszont nem mindig kompatibilis a Java/.NET új verziójával. Egy ilyenbe én magam is beleestem, az XP alatt megszokott billentyűátíróm egyáltalán nem működik W7 64 alatt, de maga a vele készített billentyűzet sem. Így nincs más hátra, új program után kell nézni ami kompatibilis és megfelel a másik helyett. Az ilyen esetek nagyon ritkák. Az esetek nagy többségében (amik a felhasználók jelentős részét érintik) az ilyen jellegű problémák vagy elő sem fordulnak, vagy a kompatibilitás visszaállításával megoldhatóak, vagy ha nem, akkor létezik már frissített kompatibilis program ami a régi helyett letölthető csak meg kell keresni.

A Win7 64 biztonsága

Bár minden rendszerről azt állítják hogy biztonságosabb mint a korábbi, nem érdemes ezekben megbízni. A rendszer gyártója nem fog vacakolni napi vírusadatbázissal, trójaikkal, adware/spyware stb...-vel, nem beszélve arról, hogy ezek folyamatos frissítéséhez jogtiszta rendszer kell, ami otthoni gépeken ritka. Szerencsére vírusirtó ügyben szinte mindenki maradhat a kedvencénél a 64 bitre való áttérés után is. Nekem a tűzfallal gyűlt meg egy kicsit a problémám, mert a Lavasoft Personal Firewall amit szerettem XP-n, nem működött. Új verzióját nem találtam (ezen a néven). Egy kis keresgélés után kiderült, hogy új néven, Comodo firewall-ként (is?) működik tovább, ami kompatibilis az új rendszerrel - mert az eredetileg Finn Lavasoft Amerikába költözött (?). Az új tűzfal többet tud, és tudásával arányosan bonyolultabb is.


Nagyon sok, már-már túl sok beállítás tartozik hozzá, amit próbálgatással lehet ideálisra állítani, hogy védjen is, de ne kérdezzen rá minden műveletre - tanuló módban. Az ilyen öntanuló programokat a telepítés idején érdemes magas biztonsági szinten működtetni és elviselni a rengeteg riasztást és rákérdezést, majd a programok üzembe helyezése után alacsonyabbra venni a biztonsági szintet. Nekem ez a páros (Comodo Firewall + Avast) remekül bevált.

Az "egyéb" biztonsági kérdések is problémamentesen oldódtak meg. A böngészőbe telepíthető biztonsági megoldások, mint reklámblokkoló plugin, a Javaszriptek és Cookie-k blokkolása mind rendben működik, nem csak Firefox-ban hanem az Explorerben is. Bár tesztelésen kívül nincs értelme párhuzamosan használni a 2-3 böngészőt, ha netán belefut az ember valami inkompatibilitásba nem baj ha van a gépén egy hasonlóan beállított alternatíva.

A telepítés utáni állandó biztonság

A rendszer és a programok teljes beállítása és telepítése után van lehetőség arra, hogy az egészet tűzfalak és vírusirtók nélkül működtessük - erőforráskímélés miatt - igen nagy biztonsággal, úgy hogy el sem lehet rontani még véletlenül (vagy direkt) sem. Ehhez az kell, hogy a munkákat és azokat az elemeket amelyek változnak (pl. levelezés ha klienst használunk, gyakran változó beállításokkal üzemeltetett programok, stb...) egy külön partícióra tegyük. Magát az operációs rendszert és a telepített programokat az összes beállítással együtt védetté tudjuk tenni a népszerű és szinte minden rendszerre rendelkezésre álló és igen egyszerű Deep Freeze nevű programmal, aminek van egy teljesen egyedire szabható Enterprise verziója is. Ez a program a használat során engedélyez a védett partíciókon is mindenféle változtatást és műveletet - így akár kísérletezgetni is lehet a rendszerrel, akár meg is lehet fertőzni - újraindítás után a rendszer védett része a korábbi állapotba kerül. A munkáknak azért is kell egy védelem nélküli partíció, mert ha ez nem lenne, az összes mentésünk csak az újraindításig létezne.

A Deep Freeze is csak részben "tökéletes" program. Egyrészt csak max. 2GB-os tárolókat támogat. Másrészt ha 4 vagy 4-nél több partíció van (ami extended partíciókkal simán lehetséges) akkor hibásan, 2GB-nál nagyobbnak látja a winchesterünket akkor is, ha az kisebb, és nem is települ. Ez a hiba a Deep Freeze ügyfélszolgálatánál érdeklődve is fennáll, elvileg dolgoznak rajta.


Csakhát van erre is konkurens megoldás - mint mindenre -, ahol ez nem okoz gondot: a Shadow Defender.

Ezzel a programmal egy kicsit több lehetőségünk van a védelem beállítására, és emiatt bonyolultabb is mint a Deep Freeze, de bármelyik partíciót bármikor védelem alá lehet helyezni, és a védelem alatti partíciókból ki lehet zárni bizonyos könyvtárakat. Ez igen rugalmassá teszi a beállításokat, és egy igen bombabiztos védelmet állíthatunk be vírusirtók és tűzfalak nélkül is. Ez a program nem érzékeny a partíciók számára és nem számolja rosszul ezek miatt a winchester kapacitást.

Segédprogramok

Nem ússzuk meg a W7 x64 működtetését segédprogramok (utility-k) nélkül. Itt fontos az, hogy a rendszert nem maga a rendszer rontja el idővel, hanem a sok telepített majd üzemen kívül helyezett alkalmazás. Ezügyben a legveszélyesebb amikor a Start menübe és a Registry-be valamint a rendszerszolgáltatásokba bekerülnek olyan bejegyzések és shortcutok amelyek automatikusan indulnak.

XP alatt ezügyben elég borzalmas volt a helyzet, ott a Startup Organizer programot használtam, ami W7 x64 alatt nem igazán működött nálam. W7 alatt úgy látom kicsit javult a helyzet, kevesebb automatán induló bejegyzést helyeznek el az alkalmazások. Az Office 2010 és a Visual Studio 2010 gyakorlatilag semmiféle automatán induló izét nem helyezett el sehol, és ennek így kéne működnie más esetekben is. Ezügyben a listavezető az Adobe csomagja. Ezeket természetesen ki kell irtani a telepítés után, erre kell egy program amiben van egy Startup Manager ami ezt kezeli. Nekem a legjobban a Windows 7 Manager nevű program vált be erre, bár kipróbáltam a TuneUp Utuilities, Fix-It Utilities segédprogramokat is, ezek egyszeri beállításokra és egyszeri optimalizálásra jók, utána nem szükséges megtartani őket. Ezekkel egyéb kényelmi és gyorsító beállítások is lehetségesek.

Nálam például alap hogy a W7 mindenféle csilivilijét alapból letiltom. Nem kell átlátszó menü, színes status bar, 3D, háttérkép, active desktop, mozgó és cserélődő háttérkép pedig végképp nem, stb... Régi kedvencen a programok rendezésére és csoportosítására, még a W95-ös időkből származó Powerdesk Toolbar - amit sajnos nem fejlesztettek tovább az első kiadás óta - simán fut W7 x64 alatt, a desktopot pedig nem használom arra hogy ott tároljak munkát, képet vagy programot.

Ezek a dolgok sokat segítenek abban hogy a rendszer tisztán és emiatt gyorsan tartsuk úgy, hogy annak nem romlik az állapota hosszútávon sem. Ha valaki szeretné a Desktop tisztántartása mellett Macintosh-t idéző Dashboard-al felszerelni gépét, annak ott van a Object Dock nevű program amivel igen sokféleképpen lehet csoportosítani majdnem tetszőleges számú alkalmazást. Ez mindenképpen jobb és kényelmesebb mint a Start menü (ami egyébként sokat fejlődött az XP óta).

Az automatán induló alkalmazások mellett, amik nagyrészt (jóval több mint fele részben) teljesen fölöslegesek, sajnos a rendszerszervízt is karban kell tartani. Ezt egy kicsit kockázatosabb, mert ennek állítgatásával esetleg el lehet rontani a rendszert magát is. És igen, van olyan a W7 x64-ben, amikor nem lehet rendberakni semmivel csak a teljes újratelepítéssel vagy a backup segítségével, de erre fel kell készülni - azaz backupokat kell csinálni amikor éppen használható állapotban van a rendszer, főleg ha első körben ismerkedik vele az ember és sokmindent kipróbál (mint én). A rendszerszervizbe olyan modulok épülnek be, amelyeket csak ideiglenesen használunk és a munka alatt teljesen fölöslegesek. Ezek nagyrészt szoftveres védelmek licencszerverei, és segédprogramok rendszerbe épülő programrészei. Ha a segédprogramot csak beállításra használtuk és nincs rá rendszeresen szükség, ezeket utána bátran le lehet tiltani.

Tragédia esetére

Mindenféle szoftveres elővigyázatosság ellenére is sérülhet a rendszer, akár hardverszinten is. Van ugyan "visszaállítási pont", de ezt nem szeretem mert sok esetben fölöslegesen és értelmetlenül működik, foglal egy csomó helyet, és pont a problémákat nem oldja meg ha kell. Tehát én ki szoktam kapcsolni. Hardveres probléma esetén meg egyértelműen nem működik. Ha a telepített és beállított rendszer ilyenkor is viszonylag problémamentesen vissza akarjuk állítani, a backupot kell használnunk. Ez arra is jó hogy egy másik gépre klónozzuk a gépünket. A Win7-be épített backup elég keveset tud, vagy az egész winchestert menti vagy semmit, és nekem voltak problémák a visszaállítással is (amivel trükközni kellett hogy sikerüljön). Ennek kiváltására jó megoldás az Acronis True Image Home nevű program, ami annyira beépül a rendszerbe, hogy gyakorlatilag leváltja a Windows saját backupját (és jól teszi).


Ezzel a programmal rengeteg beállítás lehetséges, kihagyhatóak könyvtárak, és a visszaállításnál is sokkal több paraméter szerint lehet dolgozni. Mindenképpen egyszerűbb és biztonságosabb mint a Win7 saját backupja amellett hogy többet is tud.

További apróságok

Mint látszik, nekem a billentyűzetátíró kivételével sikerült minden régi programot és hardvert üzembe helyezni az új 64 bites rendszeren, még a nagyon régi Powerdesk Toolbar-t is. A kompatibilitás-varázsló a driverek és az interpreterre írt programok kivételével gyakorlatilag mindenre jó. A virtuális desktop nem csak a Win95-re írt Powerdesk-el működik, de ezzel párhuzamosan működnek a modernebb megoldások is, mint a DeskSpace és a TopDesk is. Akit idegesít, hogy a Win7 státusbárján nem látszik a netforgalom, letölthet egy ingyenes utility-t ami olyanná teszi a netkapcsolat jelzését mint amilyen az XP alatt volt. Bár az igen régi (ugyancsak Powerdesk kiadású) Dialog Helper nem működött W7 x64 alatt, a Filebox Extender ezt is megoldja.

Összefoglalva...

Látható, hogy bár az egyes alkalmazások 64 bites működése és visszafelé kompatibilitása egy másik cikk témája lehetne, általánosságban elmondható, hogy a rendszer maga Win7 64 alatt stabillá és kényelmessé tehető. Az kétségtelen, hogy bizonyos esetekben rengeteget kell keresgélni és tájékozódni alternatívák után, de megéri, mert a mai lehetőségek és programok egyértelmű fejlődést mutatnak a 32 bites rendszerekhez képest. Akiknek a multimédiás vagy fejlesztői munka miatt a 64 bites rendszer megkerülhetetlen, nem fognak csalódni a lehetőségekben ha van türelmük megkeresni és beállítgatni az új rendszer alternatív és az XP-nél mindenképpen jobb megoldásait. Sok esetben viszont az áttérés még akkor is fölösleges, ha a használt programoknak van 64 bites változata.

A jövő olvasnivalója: e-book vagy nyomtatás

Szinte folytatva az előző bejegyzést, ismét a könyvolvasók/nyomdák összefüggéséről fogok írni, bár akkora felhajtás a kérdés körül, hogy már én magam is unom. Eredetileg nem itt jelent volna meg ez az írás, de ahol megjelent volna oda nem kell, így kicsit átírom bátrabbra mert ide jó lesz, bár az előző témát nem akartam folytatni mert minek. Annak ellenére sem, hogy szerintem fél év alatt sokat változott a helyzet. Nézzük hogyan, ha már elkészült a cikk, ne kerüljön kukába.

Aktuális, és a kreatív szakmában sokakat foglalkoztató kérdés ma, hogy vajon átalakul-e a nyomdaipar, az előkészítés, a kiadványszerkesztés, vagy, hogy nagyobban szóljon, az egész „Gutenberg Galaxis”? Esetleg összeomlik, vagy csak átmeneti válságba kerül? Nehéz egy ilyen kérdésre még a folyamat elején (szerencsésebb helyeken közepén) egyértelmű választ adni, főleg mert az sem világos, vajon egy, az iparágat érintő folyamat elején vagyunk-e, vagy már valahol a közepén, esetleg a végén, ami visszavonhatatlanul átír mindent ami a nyomtatott kiadványokkal kapcsolatba hozható.

Párhuzamos galaxisok

Bár néhány párhuzam távolinak tűnhet, nem egy olyan komplett iparág alakult át az utóbbi mindössze 15-20 évben akár több lépcsőn keresztül is, amire kezdetben senki sem számított. Sok példa között maradjunk a kreatív ipart érintő átalakulások példájánál, bár szinte bármit, a gépészeti és elektronikai tervezést, a 3D formatervezés egészét is ide lehetne sorolni. Az egyik ilyen párhuzam az analóg fotózás (filmezés) átalakulása digitálisra. Ez az átállás egyértelmű, és szinte befejezettnek tekinthető. Mint minden ilyennek, többféle hatása volt a háttériparra. Az igaz ugyan, hogy az analóg eljárások nyersanyagigénye megszűnt, nem kellenek filmek vegyszerek és papírok, de új alternatívák is nyíltak. Kell rengeteg digitális érzékelő lapka, memóriakártya, elektronika, informatika, ami ugyan nem vigasz azoknak, akik amiatt zárták be üzletüket (gyártósorukat), mert az analóg fotózásra szakosodtak, de az átalakulás az iparág egészére jó hatással volt. Hogy a fotózás ma a gép megvásárlása után gyakorlatilag ingyen van (a film és papírkép/dia előhívás szükségtelensége miatt), óriási pörgést eredményezett az egész iparágban, és ez a képi tartalmak mennyiségén és színvonalán is meglátszik.

A másik hasonló történet, bár talán távolabb áll a kiadványszerkesztés világától, a hanghordozók átalakulása. A bakelit, majd a mágnesszalagos rögzítési és lejátszási technikákat teljesen felváltotta az informatika. A digitális zenei (és film-) tartalmak technikailag minőségromlás nélkül és korlátlan példányszámban sokszorosíthatóak, ez ezen a területen komoly válságot idézett elő, ellentétben a fotózás viszonylag fájdalommentes átalakulásához képest. Ennek a területnek az érdekessége, hogy már nem az első fontos átalakulását éli, amikor is az analóg (és nehezen vagy csak minőségromlással sokszorosítható) hanghordozókat/videokazettákat felváltja a digitális CD/DVD/Blue-ray. Mára a CD-t felváltotta az MP3, köszönhetően az MP3 lejátszók elterjedésének és kényelmes használhatóságának, a VHS videót a DVD, a PAL/NTSC rendszerű TV-ket és kamerákat a HD, a vonalas telefont a mobil, az analóg és digitális videoszalagot a memóriakártya, a valaha volt analóg A és B osztályú hangerősítőket helyett a lakásokban (de főleg a kültéri hangosításban) tisztán digitális elven működő fokozatok váltották fel.

A hagyományok ereje

Bár jelentéktelen de megemlítem, hogy mind az analóg fotózásnak/filmezésnek, mind a bakelitlemezeknek/zenehallgatásnak vannak még ma is hardcore rajongói, akik nem voltak hajlandóak megbarátkozni a digitális átállással, és ez minimális szinten de fenntartja az amúgy mára kimúlt iparágat a gyártással és a minimális nyersanyagigénnyel együtt (beleértve például az elektroncsöveket is). Emellett is kétségtelen, hogy egy jóminőségű mai digitális berendezés szinte bármelyik területen lekörözi a volt analóg technikákat, csak szokás a drága analóg eszközöket olcsó digitálishoz hasonlítani, ahol érzékelhető ezek hátránya. Ezzel együtt a Kodak leállt a sikeres Chrome széria gyártásával, sok más leváltott területen is erőteljes a nyersanyaghiány és ezzel párhuzamosan magasak a nyersanyagárak, és bár még ma is adnak ki bakelit lemezeket, ezeket digitális technikával veszik fel.

A háttéripar tündöklése és bukása

A két fenti példa közül kétségtelen hogy a zenei hanghordozók analóg-digitális átállása a zűrösebb kérdés, mégis, ez a szinte már lezárult folyamat hasonlít jobban arra, ami a kiadványszerkesztés ma még hagyományos háttériparára vár. Ennek a kérdésnek a legsarkalatosabb pontja a digitális tartalom minőségromlás nélküli korlátlan másolhatósága. De míg a hanganyagok előállítóinak vannak alternatívái: koncertezés/DVD film kiadások, stb... formájában, addig a szöveges tartalom szerzőinek/kiadóinak/terjesztőinek egyetlen bevételi forrása a kiadvány eladásaiból és/vagy reklámbevételeiből származhat. Éppen ezért a nyomdaiparban az átállásra való felkészülés különös odafigyelést igényel(ne).

Miért is látszik úgy, hogy a nyomdaipar analóg része is „digitalizálódni” fog, hasonlóan sok más iparághoz. Ennek régóta rengeteg jele van. Egyrészt jelentősen csökken a nyomtatott tartalom példányszáma (egy kiadványra vizsgálva), és ezzel párhuzamosan a reklámbevételei/eladásai. Az írásos tartalom átköltözik az internetre, ahol az esetek nagy részében csak a reklámbevételekből lehet finanszírozni a fenntartási költségeket és a szerzőket, vagy egyszerűen nincs kifizetve a szerző. A háttériparban 1-1 munka példányszámának csökkenését a munkák sokfélesége egyelőre látszólag kompenzálja (talán jobb lenne, ha nem kompenzálná, mert akkor már foglalkoznának a problémával), de pont ez a kompenzáció okozhatja a későbbiekben a legnagyobb meglepetést.

A háttéripar az egyes nyomdai munkák kisebb példányszáma miatt már így is rákényszerült a hagyományos nyomtatási eljárások felváltására digitális nyomdagépek formájában, amikkel akár egy példány is vállalható költségekkel legyártható szinte bármiből. A mostani változás gyökere azonban nem a kivitelezésből származtatható, hiszen ha úgy vesszük ez a folyamat már lejátszódott a digitális nyomdák előtérbe kerülésével, hanem a tartalom megjelenési formájának átváltozásából, amely átalakítja majd az iparág gyártáshoz kapcsolódó területeit. Itt tehát már bekövetkezett az a változás, ami a választék túlzott, átláthatatlanná váló bővülése és az egyes termékek példányszámának jelentős csökkenése mellett a hagyományos kiadási, terjesztési és gyártási folyamat fennmaradását veszélyezteti.

A tartalom megjelenésének megváltozása

Amennyiben a szöveges (és képi) tartalom (multimédiával kiegészítve) átköltözik mobil eszközökre (tabletek, könyvolvasók, telefonok, internet), az a teljes háttériparra drasztikus hatással lesz, hiszen míg a kiadványt elektronikus formában is elő kell majd állítani, kinyomtatni és hagyományos értelemben terjeszteni már nem kell. A kérdés az, hogy vajon ez megtörténik-e itthon is. Az átállási folyamat nem csak világszerte viszonylag lassú, hanem területileg is jelentős különbségeket mutat. Míg itthon nem túl gyakoriak az egyébként már most is igen olcsó e-könyvolvasók (és e-könyvek), addig az USA-ban mára többen tájékozódnak elektronikus (digitális) formában mint papíralapú termékekből. Mára ott a reklámbevételek is megfordultak, elterjedtek az elektronikus könyvek (és újságok), és ezekből a választék is hatalmas. Az igaz, hogy ez nagyrészt az interneten megjelenő újságszerű tartalom okozza, nem az elektronikus könyvek és könyvolvasók.

Hazai helyzet

Nálunk a helyzet sokkal árnyaltabb. Egyrészt nem beszélhetünk sem az elektronikus könyvolvasók, sem a tabletek széleskörű elterjedéséről, digitális tartalom pedig ezekre csak elszórtan létezik. Komoly választék nincs, a szándék: hogy legyen, sem látszik, inkább csak próbálkozások, kísérletek vannak. Ez a fajta lemaradás látszólag életben tartja a hazai háttéripart (kiadókat, terjesztőket, nyomdákat), és ma elég nehéz azt megjósolni, vajon itt is megtörténik-e a tengeren túlon már szinte lezajlottnak tekinthető változás, és ha igen, mennyi idő alatt megy végbe. Egy onnan származó elemzés szerint, ott 6-7 év múlva már nem lesz számottevő mennyiségű papíron megjelenő tartalom, a mi régiónkra pedig 30 évet jósoltak. Ez természetesen változhat, hiszen ez csak a könyvolvasók elterjedésétől függ, nem magától a nyomdaipartól vagy a kiadóktól, ez pedig a fogyasztók nyitottságának kérdése, aminek alacsony szintje a hazai internet elterjedését és jelentősen késleltette. Ha a digitális tartalmak elterjedése a vártnál gyorsabban megvalósul nálunk is, egy több mint 500 éves iparág veszítheti el hirtelen (de nem váratlanul) a presztízsét. Ez az 500 éves múlt azért fontos, mert ekkora múlttal és a vele járó jelentőséggel sem a hanghordozók, sem a fotózás/filmezés nem dicsekedhet, ráadásul ezeknél az átállás új alternatívákat nyújtott a háttériparnak, ami itt nem várható. Éppen ezért lehetséges, hogy ez az átállás fog a „legnagyobbat szólni”.

A hazai szándék

A hazai átállás legnagyobb akadálya a hazai kiadók és terjesztők azirányú szándéka, hogy az olvasás eszköze ne változzon meg. A magyar nyelvű legálisan megvásárolható digitális tartalom ma nevetségesen kevés, a másolásvédelmi rendszer miatt minden elterjedt és könnyen beszerezhető könyvolvasóval inkompatibilis, és pont annyiba kerül az e-könyv mint a nyomtatott. Ennek háttérében nyilván felfedezhető az, hogy a 4 legnagyobb könyvkiadó tulajdonában van a 2 legnagyobb terjesztői hálózat, amik fennmaradását jelentősen veszélyezteti az e-könyvek vagy könyvolvasók elterjedése. Ennek késleltetésére pedig legjobb módszer a magyar nyelvű tartalom hiánya vagy visszafogása, az árak magasan tartása.

Lesz-e szerző, és ha igen, milyen?

A ma még nyomtatott termékeket gyártó/kiadó/terjesztő háttéripar összeomlása mellett még egy fontos velejárója lehet a digitális tartalmak elterjedésének, mégpedig a szerzők honoráriumának alakulása. Tudjuk, hogy a digitálisan másolható tartalmak letöltése/terjesztése itthon nem teljesen megoldott kérdés, minden tekintetben sok az illegális tartalom, maga a letöltés/sokszorosítás pedig nem is számít annak. Amennyiben a szöveges tartalom a jövőben úgy fog terjedni a könyvolvasókon, mint az mp3 formátum, nem lesz a szerzőnek bevételi forrása. Ha ez a kérdés megoldható lenne, a tartalom előállításának „monopóliuma” tovább gyengülne (bár az internet széleskörű elterjedése óta monopóliumról nem beszélhetünk). A digitális átállás egyik legfontosabb következménye a publikálás lehetőségének kiterjedése és függetlenné válása, hiszen amióta ez nem kerül pénzbe, ugyan olyan mennyiségi növekedés figyelhető meg a szöveges tartalmak, mint a fotózás (filmezés) esetében, de érzékelhető az igen jelentős mennyiségi növekedés a hanganyagok piacán is.

Mindez felvet minőségi kérdéseket is. Nem gondolom azt, hogy a digitális fényképezés elterjedésével rosszabb képek születnek mint előtte, és azt sem, hogy az egyes zenei kiadványok eladott példányszám-csökkenését kompenzáló felmérhetetlenné duzzadt zenei választék nagyon sokat rontott volna a könnyűzene minőségén, sőt a csökkenő CD eladások kompenzálására igen színvonalas, érdekes és minőségi alternatívákat vezetett be a zeneipar. Az viszont, hogy bárki bármilyen stílusban bármiről bármit ingyen publikálhat, az nem tesz jót a megjelenő szöveges tartalomnak. A könyvek esetében igen kritikus pont lesz a szerzők megfizetése, hiszen ezekben nem lenne szerencsés reklámmal kompenzálni az eladásból kieső bevételeket. Az újságok/cikkek esetében pedig nem számíthatunk minőségi és független újságírásra, ha a csak lelkesedésből/próbálkozásból publikálók fogják kiszolgálni a tartalomra éhes piacot, vagy csak reklámbevételekre számíthatnak a szerzők. Látszólag megoldás lenne a hazai helyzetre, ha az internet előfizetésbe beépített jogdíjból kapnának az elektronikus könyvek szerzői, de mivel a letöltött/eladott/lemásolt példányszám itt nehezebben elszámolható mint a CD/DVD kiadványok esetében (sőt manipulálható), kérdés ez hogyan oszlana meg a e-könyv/cikk szerzők között. A másik hogy egy ilyen beépített díj erkölcsileg legalizálná az anyagok letöltését nem-legális forrásból, hiszen a célja is az, hogy az emiatt kieső bevételeket pótolja.

Lemaradás ismét

Hogy ez a világ szintjén hogyan alakul, arról sok forrásból lehet tájékozódni, a hazai helyzet azonban ma mindenképpen „érdekes”. A hazai háttéripar nem hajlandó tudomást venni az esetleges változásokról, beleértve a nyomdákat és a kiadókat is, mintha arra nem lenne semmi esély (itthon). A leggyakoribb „szakmai” érvük nem más, mint a „Gutenberg Galaxis” 500 éves múltja, és hogy a mozit nem szüntette be a videó megjelenése. Természetesen lehetne ezt a két érvet is boncolgatni, de nem kell. Ahogy az analóg fotózást (filmezést) felváltotta a digitális, és ahogy a bakelit átállt CD-re majd a CD MP3-ra, úgy át fog állni bizonyos feltételek teljesülése mellett a szöveges tartalom is papír alapúról digitális képernyőre anélkül, hogy az ipar szereplői (nyomdák, kiadók, terjesztők) ebbe beavatkozhatnának. Kényelmesebb, olcsóbb, rugalmasabb, és ez szükségképpen magában hordja az elterjedés szükségszerűségét. Bár kétségtelen hogy a tartalom mesterségesen fenntartott hiánya és magas hazai ára érezhetően hátráltatja az elterjedést, a fogyasztó oldaláról megközelítve a kérdést, nem fontos hogy legyen a kiadók által terjesztett és managelt legális digitális tartalom a könyvolvasókra, mert ilyen már ma is bőven van, csak legális forrás nem lévén más forrásokból lehet ezekhez hozzájutni, aminek kikényszerítése a hazai kiadók, terjesztők és nyomdák öngyilkossági kísérlete. A háttéripar fennmaradásának és átalakulásának emiatt vannak feltételei, többek között a legális tartalom fizetős formájának elterjedése és elfogadása a szerzők honoráriuma miatt, hogy egyáltalán legyen értékelhető és megvásárlásra érdemes minőségű tartalom, és az eszközök ára, amelyek hazai viszonylatban már ma is olcsónak számítanak amennyiben nem tabletekben, hanem egyszerű könyvolvasókban gondolkozunk.

Tablet-hiszti

A tablet kérdésnek lehet még egy hátulütője, hogy a fogyasztók felismerik-e ezen eszközök gyakorlati hasznát (itthon is), vagy csak olyan divatcikk lesz belőlük, amiket birtokolni presztízst jelent, de funkcionálisan nem használják semmire (a benne rejlő lehetőségek ellenére sem). A tablet presztízse a megjelenésük óta nem egyértelműen mutat növekvő tendenciát számomra. Kezdetben még az asztali PC-k alternatívájaként emlegették őket, ma már döntetlenre állnak a netbook-al. Ez komoly visszalépés. Használhatóságában komoly korlát, hogy operációs rendszerük nagyjából a mobiltelefonokkal rokon, nem a PC-kel, így ha eltekintünk a kényelemtől még egy netbook használhatóságát sem érik el. A tablet divatcikk jellege, az iparági verseny ami a súlyra és a vastagságra korlátozódik, elriaszthatja a „hardcore” felhasználókat. Így kérdés, hogy a tablet piac egyáltalán eléri-e valaha azt a méretet, ami összemérhető a PC piac egészével, és az írott tartalom olvasásában mekkora lesz a szerepe. Ezzel együtt azt gondolom, a nyomdaipar és a terjesztői hálózat válságához nem kell tablet, elég az internet maga és az olcsó könyvolvasók széleskörű elterjedése minőségi, és megfelelő mennyiségű és áru tartalommal.

Az átállásoknak eddig is voltak vesztesei. A hanghordozók esetében látványos vesztesek a kiadók és a terjesztők, és erre a sorsra juthat a komplett nyomdaipar is a szerzőkkel együtt, ha nem készülnek fel a máshol már szinte lezajlott (és megoldott) változásokra.

Mek-mester (polihisztor) vagy kompetens szakértő?

A változás az előkészítést is jelentősen átformálhatja. Amennyiben bizonyos feltételek teljesülnek, (pl. a tartalom szerzőjét meg tudják majd fizetni a tartalom előállításáért cserébe), az előkészítoknek ki kell majd használni a papírt felváltó digitális berendezések új informatikai lehetőségeit, amik értelemszerűen messze túlmutatnak majd a papíralapú tartalom statikus formáján. Ez szinte magától értetődővé teszi a multimédiás tartalom elállítását vagy legalább minimális szintű szerkesztését, esetleg egyéb, pl. GPS alapú tartalomszolgáltatás beépítését a munkafolyamatba, interaktív reklámok, stb. Emiatt egy jövőbeli kiadványszerkesztőnek jelentősen megnőhetnek a „terhei”, sok program, sokféle tartalom feldolgozásának képessége, multimédiás szoftverismeret, programozás mobil eszközökre, internetre. Remélhetőleg, ha ez megvalósul, nem egy embertől várják majd az összes új technológiai részfeladat megvalósítását, ami sajnos lehetséges, mert ez manapság is érezhető jelenség, a negatív minőségi következményeivel együtt (bár megjegyzem hogy ez igencsak Hungarikum). Már ma sem lehet egymás mellé tenni egy hazai és egy nyugat európai kiadványt a szerkesztők (tördelők) túlterheltsége miatt, a netes szolgáltatások minőségében és használhatóságában érezhetően és látványosan rosszul állunk, de ha ez tovább fokozódik, nem lesz az elektronikus eszközökre élvezhető minőségű és mennyiségű magyar nyelvű tartalom. Polihisztorok helyett vertikális szaktudás alkalmazására kéne felkészülni az új feladatok sokrétűsége miatt, szétválasztani az összefonódó területeket és mindent megfelelő szakemberre bízni, így lenne elkerülhető hogy mindenhez kicsit értő mek-mesterek szerkesszék a jövő magyar nyelvű elektronikus kiadványait.

Míg az előkészítést egy ilyen átállás nagyon pozitívan érinthet (több munka, több ember, többféle és bonyolultabb feladatok, gyakoribb frissítések), addig, ha a háttéripar nem figyel oda, csupán a hobbyból (megszokásból) papíralapon könyvolvasók, és a nyomtatott (nagyrészt csupán kültéri) reklámanyagok, dekorációk kivitelezésére fog korlátozódni a jelentősége, az is minimális példányszámban, és csak addig, amíg a kültéri reklámhordozók nem állnak át digitális táblákra. Ez nyilvánvalóan nem fog eltartani egy jóval több megrendelésre berendezkedett iparágat, ezért a már lejátszódott és még jövőben esélyes folyamatok hatására már ma fel kellene készülni tudásban és eszközben is. Az esélyes (de nem feltétlenül bekövetkező) folyamat fő kérdése az, hogy a tartalom előállítóját meg tudja-e az új rendszer fizetni akkor is, ha a tartalom digitális formában jelenik csak meg (és ezáltal másolhatóvá, letölthetővé válik). Ezek előállítása ma már technikailag sem probléma, amennyiben lesznek szerzők, úgy lesz tartalom is, kérdés ezek minősége és elfogadottsága. A hazai előkészítés és kivitelezés erre az egészre ma még semennyire sincs felkészülve, elveszíthetjük a minőségi szerzőket, és a polihisztorok alkalmazásával (a kiadványszerkesztők túlterhelésével) elveszíthetjük a minőségi kiadványok előállításának lehetőségét, kiábrándítva a piacot az új technológiából. A kérdés, hogy ez befolyásolja-e az eszközök és a velejáró előnyök elterjedését a fogyasztói oldalon.